Kicsit elhanyagoltam ezt a blogot. Az elmúlt hónapokban az esküvőnk szervezésével voltunk elfoglalva, s emiatt inkább az esküvős blogomat írtam.
Ahogy a cím is mutatja, az elmúlt hónapokban új fejezet kezdődött életünkben. Nem csak az esküvővel "változott" meg az életünk - bár, három év együttélés után nem tűnik másabbnak, azon kívül, hogy más lett a férjezett nevem, mint a leánykori nevem. Az esküvő célegyenesében kiderült, hogy már nem vagyunk egyedül. Januárban belép az életünkbe egy harmadik kis személy, aki sokkal fontosabb lesz számunkra, mint eddig bárki más. Vagyis már most ő a legfontosabb. Vigyázunk rá, hogy minden rendben legyen vele, hogy szépen fejlődjön a pocakomban. Türelmetlenül várjuk az UH vizsgálatokat, hogy legalább pár percre láthassuk és hallgassuk a kis szívdobogását, valamint az orvos véleményét, hogy minden rendben van.