Most látom, hogy a mi kis pocaklakónkról még nem is írtam semmit. Nagyon hamar eltelt ez a hét hónap. De még hátravan két szép hónap a terhességből, hacsak Bogi úgy nem dönt, hogy előbb jön a világra. Jelen állapotban nem szeretném, ha ez megtörténne. Elsősorban azért nem, mert még picike. Az utolsó két hónapban fog nőni a legtöbbet. Két héttel ezelőtt voltam a harmadik kötelező ultrahangon. Akkor kicsi volt a haskörfogata és ezáltal a becsült súlya is. A kis paraméterei alapján tíz nap lemaradásban volt. Így hát visszahívtak tegnapra, hogy lássák mennyit nőtt két hét alatt. A doktornő megnyugtatott bennünket, Bogi szépen összekapta magát. Pont annyit nőtt két hét alatt, amennyit kellett. :o) De nem számítunk nagy súlyú babára, mert párom is és én is kis súllyal születtünk. :o)
Bogi nagyon sokat mocorog a pocimba, de este lefekvéskor ő is pihen. Leírhatatlan ez az érzés. Sokáig csak maga a tudat létezett, hogy igen, valóban egy kisbaba fejlődik bennem. Most viszont érzem minden mozdulatát. Ezek néha kellemetlenek, ha épp az egyik szervemet rugdossa vagy bokszolja. Minden rossz ellenére, nagyon élvezem a terhességet. Szomorú és izgatott vagyok egyben, hogy hamarosan vége a terhességnek. Érzem és látom, ha a babám rugdos, mocorog, jelez, ha kényelmetlen neki a testhelyzet, amiben vagyok. Felemelő érzés. Leírhatatlan boldogság vesz körül ezekben a percekben. De ugyanakkor izgatott és kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lesz. Milyen érzés lesz, amikor végre a karomban tarthatom. Ezer kérdés kavarog a fejemben, amire csak az ösztön és a tapasztalat tud választ adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése