Pages

2012. december 28., péntek

Összecsomagolva

Végre teljesen kész a kórházi csomagom. Vagyis majdnem. Már csak a papucsomat kell eltenni és valamit unaloműzőnek. Már, ha lesznek olyan pillanatok, amikor a kezembe tudok venni egy könyvet olvasni. 
Túl vagyunk a karácsonyon, s ez azt jelenti, hogy már csak két hét van a kiírt időpontig. Az orvoshoz is és NST vizsgálatra is már hetente kell menni. A jövő héten pedig a védőnő jön el hozzánk, megnézni a baba otthonát. 

Rengeteg kérdés kavarog bennem. Izgatott vagyok a nagy nap miatt. Vajon mikor jön el? Minden rendben lesz? Magától indul be a szülés, vagy be kell majd indítani? Természetes vagy császár? És milyen lesz majd, amikor először a karomban tartom? 
Izgatott vagyok, nagyon várom már, hogy a karomba zárhassam, érezzem az illatát, láthassam a kis arcát. Ugyanakkor teljes nyugalom árad belőlem, és élvezem még a terhesség minden egyes percét, a baba minden egyes mozdulatát. Hihetetlenül csodás időszak ez a kilenc hónap!

2012. december 13., csütörtök

Rövidül a lista

Sikerült megint beszereznünk néhány dolgot a babakelengye listáról, így már tényleg csak néhány apróság maradt, amit tulajdonképpen bármelyik hipermarketben meg lehet vásárolni - pl. pelus, popsitörlő, fülpiszkáló, stb. Emellett pedig próbálom végig gondolni, hogy mi az, amire a kórházban majd szükségünk lehet. A jövő héten már szeretném teljes egészében látni a kis csomagomat, hogy tudjam, mi maradt még ki. 

Ma délután pedig "karácsonyi túrára" megyünk. Fát nézünk - még nem tudjuk mekkora legyen, de mindenképpen kisebb kell, mint eddig. Illetve karácsonyfadíszt szeretnénk nézni, ugyanis a tavalyi ezüst-kék kombináció páromnak nem igazán jött be. Mivel nem szeretnénk olyan sok díszt venni, így próbálunk a meglévőkhöz keresni, amivel szép színkombinációt kapunk. Néhány évig a fánk arany-piros színben pompázott, amit már nagyon untunk. Most az aranyhoz én barnát, sötétbarnát szeretnék. De majd meglátjuk.

2012. december 12., szerda

Babakocsi és bútor

A fiúk végre összeállították a bababútort és be is állították a kisszobába a helyére. Így már hétfőn mi is a "megszokott" helyünkön aludhattunk. Az ágy 90°-kal el lett fordítva, s a pocakom miatt párommal helyet cseréltünk az ágyon. Így most ő alszik a jobb oldalon én pedig a balon. Nagyon furcsa, főleg az első éjszaka volt szokatlan. De ez most így marad, szokni kell ezt a helyzetet is. 
Tegnap elmentünk megvenni a babakocsit is. Az üzletben már nem volt se bézs, se barna színű, így sötétlilát vettünk. Mindkettőnknek azonnal megtetszett ez a szín, így nem is volt kérdés, hogy elhozzuk. 
Közben vesszük a többi apróságot is.

2012. december 10., hétfő

A nagy készülődés

Az elmúlt hetekben belelendültünk a babakelengye vásárlásba. A múlt hétvégén átfestettük a szobát. Maradt ugyanolyan színű, mint volt, almazöld. Nagyon szép színe van, szerintem. Semleges szín, de ha egy kis rózsaszínnel feldobjuk, máris látszódni fog, hogy egy kislány szobájában vagyunk. Először csak a kisszobát akartuk festeni (hiába festettünk egy éve, a falak már itt-ott koszosak voltak), de végül a konyha és az előszoba is ki lett festve. Ez egy kicsit világosabb lett, mint volt, de így is tetszik. 
Most egy kicsit gyorsabban haladt a dolog, mivel jöttek párom szülei segíteni. Én nem festhettem, sőt, nem is lehettem itt a festés folyamatánál a baba miatt. Kicsit át lett rendezve a lakás, ezért a mi cuccainkat is kicsit máshogy kellett rendezni, pakolni. Már festés előtt elkezdtük, így két hétig folyamatosan pakoltam minden délelőtt. Tegnap estére végre minden a helyére került. :o)
A gyerekbútort is ma végre összerakják páromék, így végre elkezdhetem belepakolni a már megvásárolt babaholmikat. Sajnos még így is az elején vagyunk. Ruhákat ígértek hárman is, de még nem volt időnk ezzel foglalkozni. De természetesen a kezdő felszerelés már megvan. Az első ruhákat úgy is olyan gyorsan kinövi, így nem is akartunk olyan nagyon sokra beruházni. Egyedül az overálból vettünk eggyel nagyobbat, hisz az első hetekben még úgy sem vihetjük ki a lakásból. 
A héten megpróbálunk beszerezni minél több dolgot a kelengyelistáról. A kórházi listáról is hiányzik még egy-két dolog. Ezeket mindenképpen be kell szereznünk a héten, hiszen most már bármikor beindulhat a szülés. Ezért már minél előbb el kell készítenem a kis csomagunkat. 

Pici babánk jól van, ő még nem idegeskedik azon, hogy megvan-e neki minden, amire szüksége lesz. :o) Sokat mocorog még mindig, ebből tudom, hogy nincs gond. Bár, sok cikkben illetve könyvben olvastam, hogy ilyenkor már nincs sok helye a pocakban, forgolódni már nem tud, még az én kis babám nagyon sokat fordul egyik oldaláról a másikra. Szerencsére a kis feje már lent van hónapok óta, így már valóban nem tud fordulni, saját tengelye körül viszont annál többet. Még mindig áhítattal nézem a hasam hullámzását, mikor a kis fenekét átteszi egyik oldalról a másikra.

Ami a közeledő karácsonyt illeti, valószínű, hogy idén kihagyjuk a családi ebédeket. Egyre fárasztóbbak a másfél-két órás autóutak számomra. Így inkább mi leszünk a vendéglátók.

2012. november 21., szerda

Bababútor

Végre elkezdtük beszerezni a babakelengyéket. Elsőként a bababútort vettük meg. Már kinéztünk egyet, amikor bementünk Debrecenben a Kangaboo üzletbe, ahol láttunk egy nagyon szép bútorkombinációt, amit eddig még sehol sem. Nagyon megtetszett mindkettőnknek. Bár, még egy kicsit vaciláltunk rajta, mégis emellett döntöttünk. Pénteken elmentünk az óbudai Kangaboo üzletbe és lefoglaltuk. Pont volt mindenből raktáron, így nem kellett hetekig várnunk. Hétfőn este volt segítségünk a bútorok elhozásában. Nagyon örülök, hogy végre megvettük. Már jó lenne egyben látni mindent. Szívem szerint azonnal összeállítanám. De még pakolni kell. Át kell rendezni egy kicsit a lakást, át kell szervezni, rendszerezni a ruhákat és egyéb dolgokat, hogy kényelmesen elférjünk. 
Addig is még nagyon sok mindent  be kell szereznünk a babának. Természetesen ez folyamatban van, hiszen már alig két hónap van hátra a szülés várható időpontjáig. A babakocsit is már kinéztük.

2012. november 15., csütörtök

Pocaklakónk

Most látom, hogy a mi kis pocaklakónkról még nem is írtam semmit. Nagyon hamar eltelt ez a hét hónap. De még hátravan két szép hónap a terhességből, hacsak Bogi úgy nem dönt, hogy előbb jön a világra. Jelen állapotban nem szeretném, ha ez megtörténne. Elsősorban azért nem, mert még picike. Az utolsó két hónapban fog nőni a legtöbbet. Két héttel ezelőtt voltam a harmadik kötelező ultrahangon. Akkor kicsi volt a haskörfogata és ezáltal a becsült súlya is. A kis paraméterei alapján tíz nap lemaradásban volt. Így hát visszahívtak tegnapra, hogy lássák mennyit nőtt két hét alatt. A doktornő megnyugtatott bennünket, Bogi szépen összekapta magát. Pont annyit nőtt két hét alatt, amennyit kellett. :o) De nem számítunk nagy súlyú babára, mert párom is és én is kis súllyal születtünk. :o)

Bogi nagyon sokat mocorog a pocimba, de este lefekvéskor ő is pihen. Leírhatatlan ez az érzés. Sokáig csak maga a tudat létezett, hogy igen, valóban egy kisbaba fejlődik bennem. Most viszont érzem minden mozdulatát. Ezek néha kellemetlenek, ha épp az egyik szervemet rugdossa vagy bokszolja. Minden rossz ellenére, nagyon élvezem a terhességet. Szomorú és izgatott vagyok egyben, hogy hamarosan vége a terhességnek. Érzem és látom, ha a babám rugdos, mocorog, jelez, ha kényelmetlen neki a testhelyzet, amiben vagyok. Felemelő érzés. Leírhatatlan boldogság vesz körül ezekben a percekben. De ugyanakkor izgatott és kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lesz. Milyen érzés lesz, amikor végre a karomban tarthatom. Ezer kérdés kavarog a fejemben, amire csak az ösztön és a tapasztalat tud választ adni.

2012. november 14., szerda

Sütisütés


Nagyon szeretek sütni, bár sajnos nagyon ritkán sütök sütit. Talán, mert vendégek ritkán jönnek hozzánk. Kettőnkre pedig nagyon nehéz sütit sütni, hiszen a receptek nem két személyre szólnak. A palacsintát már megtanultam úgy sütni, hogyne maradjon belőle.

A hétvégén volt párom anyukájának a születésnapja. Ebből az alkalomból sütöttem is tortát és süti. A recepteket Tortaimádó oldalról választottuk párommal.


A reform torta elsőre macerásnak tűnik pedig nem az. Csak egy kicsit időigényes, mivel a krémet és a bevonót is hűteni kell felhasználás előtt. Éppen ezért érdemes legalább 1-1,5 nappal előbb elkezdeni. Ha a sütit kívül-belül megkentük, utána is érdemes 1 napig hűtőben tartani, hogy a bevonat is dermedjen rajta. Ráadásul az ízek is jobban összeérnek. 





A másikat a Tortaimádó blogjában névnapi tortaként lehet megtalálni. Én ezt tortaformában sütöttem, ez lett a szülinapi torta. :o) Nagyon egyszerű az elkészítése. Egy sima kakaós piskótát (vizes piskótát) és háromféle ízben pudingos-vajas krémet kell elkészíteni hozzá. 
Én két piskótát készítettem, mert az első nagyon összeesett. A recept utasításai alapján csináltam, és így a tojás felvert habja nagyon összetört. Bár, igaza van Tortaimádónak, hogy így sötétebb lesz a tészta. Az én tapasztalatom szerint csak nyersen. A második tésztám ugyanolyan sötét lett, miután kisült. 
Nálam a jól bevált piskótatészta készítésének a lépései a következők: 1. felverem a tojásfehérjét a vízzel (ha vizes piskótát készítünk). Ha kemény habbá állt, alacsonyabb fokozatra veszem, hogy minél kevésbé törjön össze a hab. 2. beleteszem a habba a cukrot. 3. belekeverem a tojássárgáját. 4. végül a sütőporral és kakaóporral (ha kakaóst készítünk) elkevert lisztet. Ezt az utolsó műveletet tényleg finoman kell keverni, vannak, akik ezt már kézzel keverik. De ez csak az én tapasztalatom. 

Ha megcsiklandozta a látvány az ízlelőbimbóitokat és van kedvetek egy kis sütéshez, a recepteket itt találjátok.

2012. október 26., péntek

Forró italok hideg napokra

Egyre hidegebbek a nappalok, az esték és egyre közeledik a karácsony. Na jó. Addig még éppen van két hónapunk, de amint elmúlik a mindenszentek, a bevásárló központokat elkezdik dekorálni. A boltok polcain megjelennek a Mikulás csokik. Pár hét, és elkezdik felállítani a bódékat, felrakják a fényfüzéreket, amitől az egész város karácsonyi hangulatban pompázik. 
A hőmérő már egyre hidegebbet mutat. Ilyenkor jól esik az embernek egy forró itallal a kezében bekucorodni a meleg pléd alá a kanapéra.

A forró italok akkor is jól jönnek, ha meg vagyunk fázva, s már unjuk a teát, vagy valami miatt nem ihatunk. A terhesség miatt koffein tartalmú teát nem ihatok, a gyümölcsteától pedig rosszul vagyok. Így maradnak ezek az ínycsiklandó forró italok.

A klasszikus forró csoki és társai
 ¾ bögre tejszín (1 bögre kb 2,5 dl)
 3 ¼ bögre tej
1 ½ teáskanál vaníliáscukor vagy friss vanília
180 gramm jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládé - érdemes legalább 60% kakaótartalmú csokit használnod, hogy igazán finom legyen az ital.
Őrölt fahéj vagy szárított, őrölt gyömbér, tejszínhab vagy finom csokireszelék a díszítéshez.

Egy nagy lábasban keverd össze a tejszínt, vaníliáscukrot, egy csipet sót, és mérsékelt tűzön kezdd hevíteni. Egy kis hőálló edénybe tedd a csokit, 2/3 bögre tejjel keverd, tedd a tűzre és hagyd, hogy a csoki szépen megolvadjon, és egy krémes állagú keveréket kapj. A csokis szószt keverd a tejszínes keverékhez, és melegítsd át mintegy 2 percig. Hogy igazán habos legyen a forró csoki, a csokis-tejszínes krémes italt turmixgépben habosítsd. Előre felmelegített bögrékben, friss tejszínhabbal és fahéjjal fogyaszd!

Gőzölgő forró csokoládé

A téli fagy olvasztójának számít a forró csokoládé ital.

Hozzávalók:
1 liter felfőtt forró tej
3 evőkanál kakaópor
150 g jó minőségű tejcsokoládé
csipet só
tejszínhab (opcionális)

Egyszerűen kavarjuk el a hozzávalókat, öntsük ki csészékbe és díszítsük tejszínhabbal a tetejét.


7 dl tej
1 tábla csokoládé
5 evőkanál cukrozott kakaópor
1 csomag vaníliás cukor
A tejet melegítve hozzákeverjük a kakaóport, a vaníliás cukrot és a kockákra tört csokoládét. Addig keverjük míg csomómentes nem lesz. Minél jobb minőségű csokoládét használunk, annál finomabb íze lesz a forró csoki italunknak. A forró csokit melegen tejszínhabbal a tetején kínáljuk.

Forró csoki tipp! Azok akik kedvelik a különleges ízvilágot a forró csoki készítésekor használhatnak kis mennyiségben barna cukrot, mézes sütemény fűszerkeveréket, fahéjat. A merészebbek pedig chilis-narancsos táblás csokoládéval készíthetik el a kedvenc forró csokijukat.

Forró csoki variációk


6 dl tej
2 dl tejszín
1 tábla csokoládé
3 evőkanál cukrozott kakaópor
4 evőkanál barna cukor
A tejet melegítve hozzákeverjük a tejszínt, a kakaóport, a barna cukrot, és a kockákra tört csokoládét. Addig keverjük míg csomómentes nem lesz. Minnél jobb minőségű csokoládét adunk hozzá, annál finomabb íze lesz a forró csoki italunknak. A karamellás forró csokit melegen tejszínhabbal a tetején kínáljuk. A bögrébe kiöntött forró csokit díszíthetjük mandulával, dióval.


6 dl tej
2 dl tejszín
1 tábla csokoládé
5 evőkanál cukrozott kakaópor
1 csomag vaníliás cukor
½ kávéskanál fahéj
A tejet melegítve hozzákeverjük a tejszínt, a kakaóport, a vaníliás cukrot, a fahéjjat és a kockákra tört csokoládét. Addig keverjük míg csomómentes nem lesz. Minnél jobb minőségű csokoládét adunk hozzá, annál finomabb íze lesz a forró csoki italunknak. A forró csokit melegen tejszínhabbal a tetején kínáljuk. A bögrébe kiöntött fahéjjas forró csokit díszíthetjük mandulával, dióval.

6 dl tej
2 dl tejszín
1 tábla csokoládé
4 evőkanál cukrozott kakaópor
8 cl whisky
A tejet melegítve hozzákeverjük a tejszínt, a kakaóport és a kockákra tört csokoládét. Addig keverjük míg csomómentes nem lesz. Vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a whiskyt. Az ír forró csokit melegen tejszínhabbal a tetején kínáljuk.

Mexikói kakaó 

 2 bögre zsírszegény tej
2 rúd fahéj
¼ bögre édesítetlen kakaópor
2 evőkanál barna cukor

A tejet a fahéjrudakkal lassú tűzön kezdd el melegíteni mintegy 5 percig. A tűzről levéve fedd le, és hagyd állni újabb 5 percig. A fahéj rudakat vedd ki és egyet-egyet tegyél egy előre felmelegített nagy bögrébe, amiben a kakaót szervírozod majd. Eközben a kakaóport és a cukrot szórd a felmelegített tejbe, keverd el alaposan, és hagyd 1 percig állni.
A kakaót ezután már töltheted is a bögrékbe, ízlés szerint zsírszegény tejszínhabbal, őrölt fahéjjal megszórva fogyaszthatod.

Fűszeres forró csokoládé

1 liter szójatej
200 dkg étcsokoládé durvára vágva
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1/4 teáskanál őrölt kardamom
csipet frissen őrölt bors
csipet só


Forraljuk fel a szójatejet és keverjük hozzá az étcsokoládét és a fűszereket.



3 dl tej, 3 dl víz, egy tábla étcsokoládé, 1 csomag vaníliás cukor,1 dl rum
A tálaláshoz: tejszínhab, csokiforgács
 
A tejet a vízzel, a vaníliás cukorral felforraljuk, hozzáadjuk a rumot, majd összekeverjük a csokoládéval, amit szép lassan elolvasztunk. Csészében tálaljuk, a tetejére tejszínhabot, csokiforgácsot teszünk. 


  

8 dl tej
1 ek kakaópor
1 ek juharszörp
4 ek zabpehely
fél dl tejszín
1 ek csoki reszelék

Forraljuk fel a tejet és adjuk hozzá a kakaót majd a juharszirupot és a zabpelyhet. A tejszínt verjük kemény habbá. Osszuk el a forró csokit négy felé, majd a tetejére a tejszínhabot és szórjuk meg csoki reszelékkel.


1 kocka étcsokoládé
1 narancs
2 dl tej
fél dl kávé
1 csipet kakaópor

Reszeljük le a csokoládét. A narancsot alaposan mossuk meg és a héjából reszeljünk le egy kávéskanálnyit. A tejet kisebb lábosban melegítsük meg, majd kézi habverővel verjük habbá. Hosszúkás pohárba tesszük a csokoládét és a reszelt narancshéj felét. Öntsük rá a forró kávét és a habos tejet. A tetejét pedig szórjuk meg kakaóporral és a maradék reszelt narancshájával.

Forró tejes italok

Gőzölgő tej

Meleg és megnyugtató ital, kiváló lefekvés előtt, vagy nassolás helyett az esti tévénézéshez.

 
6 evőkanál méz
1 liter tej
1 teáskanál őrölt fahéj
3 db szegfűszeg
frissen reszelt szerecsendió

A tejet felfőzzük és összekeverjük a hozzávalókkal. Ha kedvünk tartja, enyhén habosíthatjuk mixerrel.



Meleg vaníliás tej

Ha egy meleg, nyugtató, relaxáló italt szeretnél, lefekvés előtt egy csésze vaníliás tej lehet a megmentőd.



 

1 liter tej
3 evőkanál cukor
2 vaníliarúd kikapart belseje
őrölt fahéj a tálaláshoz

Forraljuk fel a tejet, keverjük hozzá a fűszereket és öntsük ki csészékbe. Fahéjjal megszórva díszítjük.




6 nagy fej bodzavirág
1 liter tej
méz

Forraljuk fel a tejet, a virágokat öntsük le vele. Hagyuk állni míg a tej langyosra nem hűl, majd szűrjük le. Ízlés szerint mézzel ízesítsük.
 

3 dl tej
1 tojás
1 csomag vaníliás cukor
2 kanál cukor

Válasszuk ketté a tojást, csak a sárgájára van szükség. Tegyük fel a tejet főni. A sárgáját keverjük össze egy kanál cukorral és adjuk hozzá a tejhez. Hagyjuk melegedni, majd szórjuk bele a vaníliás cukrot. Ízlés szerint hozzáadhatjuk a második kanál cukrot is.

Alkoholmentes forró italok

Egy igazán érzéki fekete tea tejjel és enyhén csípős fűszerezéssel, melyet ízlésed szerint bolondíthatsz tovább kedvenc fűszereiddel. A 2 főre elegendő teát 18 perc alatt készítheted el. 

2 ½ bögre víz
1 teáskanál kardamon
3 szem fekete bors
2 vékony szelet friss, hámozott gyömbér – ha nincs, akkor az őrölt, szárított változat is megteszi
1 rúd fahéj
2 szem szegfűszeg
2/3 bögre tej
4 teáskanál barna cukor
3 púpozott teáskanál szálas vagy 3 filter jó minőségű fekete tea

A vizet töltsd egy főzőedénybe, add hozzá a fűszereket és forrald fel. Ha felforrt, mérsékeld a lángot és lassan hagyd bugyogni 4-10 percig. Add hozzá a tejet, a cukrot és kissé megnövelt lángon forrald újra, majd add hozzá a teát és hagyd benne ázni 2-3 percig.
Teáscsészékben - még forrón - fogyaszd! 


2 db lédús narancs, vagy 2-2,5 dl narancslé
1,5-2 dl ananászlé
6 db szegfűszeg
1 rúd fahéj
1-2 filter fekete tea
1-2 evőkanál méz
1 csipetnyi szerecsendió
forró víz

Elkészítés: A narancslevet, vagy a narancsok kifacsart levét a fahéjjal és szegfűszeggel együtt kb. 5 percig forraljuk, majd hűlni hagyjuk. Közben a teát 5-6 dl forró vízzel elkészítjük és a mézzel ízesítjük, majd a narancslevet és a teát összeöntjük az ananászlével, beletesszük a szerecsendiót, és újra felforraljuk, ezután hőálló poharakban tálaljuk.



1 liter almalé
2 rúd fahéj
2 evőkanál méz
1 alma vagy narancs a díszítéshez

A pohár vagy bögre szélére tegyünk almakarikákat, vagy narancscikkeket.

Mézes-fűszeres főzet

2,5 dl narancslé (a legjobb, ha frissen facsart)
4 db egész szegfűszeg
1 rúd fahéj
3 evőkanál fekete tea
méz
1,5 dl ananászlé
1 csipet szerecsendió


A narancslevet, a szegfűszeget és a fahéjat kis edényben 5 percig forraljuk, majd 30 percre félretesszük, hadd érjenek össze az ízek. Addig elkészítjük a többi hozzávalót: a 3 evőkanál fekete teát fél liter forró vízzel leöntjük, mézzel ízesítjük ízlés szerint, majd 5 percig ezt is állni hagyjuk. Az előzőleg elkészített narancsleves-fűszeres forrázatot hozzáöntjük a teához, belekeverjük az ananászlevet majd egy csipet szerecsendióval ízesítjük. Jól összekeverjük, összeforraljuk és bögrékbe vagy tűzálló poharakba szűrve kínáljuk!


1 liter almabor
3 evőkanál barna cukor
1 fahéjrúd és további fahéjrudak a csészébe szúrva
1 kávéskanál szegfűbors
1/2 teáskanál őrölt gyömbér
őrölt szegfűszeg
frissen reszelt szerecsendió
csipet só
120 ml brandy (opcionális)

Forrald fel az almabort, majd keverd hozzá az összes hozzávalót.

4 kiskanál zúzott kardamom
1 teáskanál édeskömény
1 teáskanál rozmaring apróra vágva
5 csésze víz
1 közepes darab friss gyömbér, apróra vágva
1 evőkanál méz
5-6 friss mentalevél, plusz levelek a díszítéshez

A vizet főzzük fel, adjuk hozzá az összes hozzávalót, kapcsoljuk le a lángot, majd fedjük le. 5 perc után szűrjük le. Mézzel édesítsük ízlés szerint.

Forralt bor és egyéb alkoholos forró italok


1 liter bor (vörös vagy fehér)
8 dkg cukor
5 db szegfűszeg
2 db szegfűbors
1 rúd fahéj
fél citrom
Elkészítés: A bort a hozzávalókkal együtt egy üvegedényben forráspontig hevítjük (nem szabad forralni, mert az árt a bor aromájának), majd a citromot belekarikázzuk, és csészékbe öntve forrón tálaljuk
 
A forralt bor gyümölcsösebb változata annyiban különbözik, hogy a hozzávaló bor felét fél liter szőlőlével helyettesítjük, és a citrom helyett alkalmazhatunk narancskarikákat és/vagy almadarabkákat.


2 evőkanál 80%-os rum
1 evőkanál narancslé
50 g méz
4 db szegfűszeg
2 db szegfűbors
1 rúd fahéj
1 szelet narancs
forró víz
Elkészítés: A mézet hőálló pohárba öntjük, beletesszük a szegfűszeget, szegfűborsot,és a narancsszeletet, majd a pohárba öntjük a narancslevet és a rumot, utána beletesszük a rúd fahéjat, végezetül felöntjük az egészet forrásban lévő vízzel, ezután felkeverve forrón tálalhatjuk.

Pikáns forralt bor


1 l vörösbor
8 kanál méz
1 rúd fahéj
5 szegfűszeg
1 teáskanál chili
1 citrom felkarikázva

Egy lábasba öntjük a bort, a mézet és a fűszereket, és felhevítjük. Figyelem, nem forraljuk, mert azzal árthatunk a bor zamatának. Belerakjuk a citromkarikákat, és forrón szervírozzuk!

Ír kávé

250 ml tejszín
3 evőkanál cukor
750 ml forró hosszú kávé
100 ml ír whiskey

Keverjük a forró kávéhoz a cukrot, öntsük ki csészékbe, majd öntsük egyenlő részben a csészékbe a whiskey-t. Verjük fel a tejszínt és a habbal díszítsük az italok tetejét.

Forró rumos almaital

50 ml rum
100 ml szűretlen almalé
50 ml almabor
csipet őrölt fahéj

Az almalevet forraljuk fel, adjuk hozzá a rumot, almabort és fahéjat. Forrón fogyasszuk!
 


0,5 l tejszín
10 tojássárgája
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
őrölt fahéj
whisky
 
A felvert tojássárgájához hozzákeverjük a cukrot, vaníliás cukorral ízesítjük, majd habosra keverjük. Elkezdjük melegíteni, míg a cukor el nem olvad. Hozzáadjuk az őrölt fahéjat, majd kis adagonként hozzáöntünk 0,5 l tejszínt, és krémes állagig felverjük. Végül hideg vízzel félig telt edénybe tesszük, és állandó keverés mellett kihűtjük. Amikor elkészült belecsorgatunk 2,5 dl lehetőleg skót whisky-t, és közben kevergetjük. 

2012. szeptember 3., hétfő

Történések

Kezdenek felgyorsulni az események mostanában. Vége a nyárnak, s ez azt jelenti, hogy nekem is lassan kezdődik a suli. Habár a konzultációk csak októbertől kezdenek, már most el kell intézni a beiratkozást, majd a tantárgyfelvételt. És még a suliban is szólnom kell a névváltozásról.

Eközben sorban jönnek a terhes vizsgálatok is, amikről már egy külön táblázatot is vezetek, s még a naptárba is jó előre beírtam, hogy ne felejtsek el időben időpontot kérni. Mert persze, arra is figyelni kell, hogy legalább 2-3 héttel előbb kell időpontot kérni a legtöbb vizsgálatra.

Már félidőnél járok, s egyre jobban foglalkoztat a pici lakhelye. Mármint a gyerekbútorok, s hogy hol alakítsuk ki a helyét. Egy szobába legyünk vele az első hetekben vagy azonnal külön szobája legyen? Akár melyik mellett döntünk, mindenképp le kell cserélnünk a bútorainkat is. Be kell szereznünk egy nagyobb gardrób szekrényt, hisz a kiságy a pelenkázó, esetleg egy kis szekrény is már jó sok helyet foglal el. Szóval, forognak a fogaskerekek...

Az elmúlt hetekben néhány olyan vizsgálatokon vagyok túl, amitől egy kicsit paráztam, de szerencsére minden rendben van. Az is megtudtuk időközben, hogy kislányt várunk. Legalább is az ultrahangon úgy tűnt. Így most már fel vagyunk készülve lánynévvel is, mert a fiúnév már el volt döntve. Természetesen jelenleg egyikbe se éljük bele magunkat, mert a szülőszobán még érhet minket meglepetés. :o)

2012. július 23., hétfő

Új fejezet

Kicsit elhanyagoltam ezt a blogot. Az elmúlt hónapokban az esküvőnk szervezésével voltunk elfoglalva, s emiatt inkább az esküvős blogomat írtam.

Ahogy a cím is mutatja, az elmúlt hónapokban új fejezet kezdődött életünkben. Nem csak az esküvővel "változott" meg az életünk - bár, három év együttélés után nem tűnik másabbnak, azon kívül, hogy más lett a férjezett nevem, mint a leánykori nevem. Az esküvő célegyenesében kiderült, hogy már nem vagyunk egyedül. Januárban belép az életünkbe egy harmadik kis személy, aki sokkal fontosabb lesz számunkra, mint eddig bárki más. Vagyis már most ő a legfontosabb. Vigyázunk rá, hogy minden rendben legyen vele, hogy szépen fejlődjön a pocakomban. Türelmetlenül várjuk az UH vizsgálatokat, hogy legalább pár percre láthassuk és hallgassuk a kis szívdobogását, valamint az orvos véleményét, hogy minden rendben van.

2012. február 23., csütörtök

Jogosítávány

Hamarosan le fog járni a jogsim. Nagyon furcsa, mert ez azt jelenti, hogy már 9 éve megvan. Engem is - ahogy bizonyára már sokakat, akiknek már kártya formátumú jogsija van - megtévesztett, hogy két érvényességi dátum van a kártyán. Van egy "érvényességi idő" és egy "kategória érvényessége". Ez utóbbi egy korábbi dátum, ez jár le hamarabb, és ez az a dátum, ameddig ezzel a jogosítvánnyal vezethetsz. Mindenki vigyázzon, bele ne fusson abba a hibába, hogy érvénytelen jogsival vezet. A másik dátum arra vonatkozik, hogy meddig igazolhatod magad a kártyával. Ez a dátum a kártya elején van, a fénykép mellett, míg a másik, a kategória érvényessége pedig a hátoldalon.
Szóval, a tegnapi napomat - mivel szabadságon voltam - arra szántam, hogy elintézzem a jogosítványom meghosszabbítását. Szerencsére nem kellett sokat várnom, se az orvosnál, se az okmányirodában. Csak, hogy egy kicsit az anyagiakról is beszéljek, az orvosi alkalmassági vizsgálat 6.800Ft volt, az okmányirodában pedig 4.000Ft illetéket kellett fizetnem. A vicc az egészben, hogy júniusban megint mehetek az okmányirodába ezt is átíratni, ha nevet fogok változtatni. Vagyis, emiatt újra 4.000Ft-ot kell majd kiadnom. De ez van, három hónapig mégsem lehetek jogosítvány nélkül, bármikor adódhat olyan helyzet, hogy nekem kell vezetni. De az okmányirodában sem kellett sokat várnom, szerintem összesen nem töltöttem el fél órát. Legalább van valami pozitívum is. :o)

2012. február 15., szerda

Hosszú kedd

Kicsit hosszú és fárosztó volt a keddi napom. Estére néhány munkatársammal megbeszéltük, hogy elmegyünk kicsit iszogatni, dumálni. Ezt már kb. 2-3 hete megbeszéltük. Közben úgy alakult, hogy túlóráznom kellett aznap. Ezzel még semmi probléma, csakhogy késő délutánra egy vőféllyel beszéltünk meg találkozót. Úgyhogy, rohannunk kellett oda, de még így is elkéstünk egy kicsit. Egy váratlan probléma miatt párom szülei is feljöttek Budapestre, párom öccséhez. Így, amikor hazaértünk a vőfélytől, csak átöltöztem, aztán mentünk át sógoromhoz, majd onnan mentem a találkozóra. Ennek hatására elég fáradtan mentem dolgozni tegnap, ráadásul még tegnap is túlóráztam. De mára végre sikerül kialudni magam, míg így is, hogy óracsörgésre ébredtem. Így most vár a házimunka. A jövő hetem rövid lesz, mert hétfőn és kedden szabin leszek. De akkor is még ezeregy dolgot el kell intéznem, ugyanis lejár a jogsim. Azt kellene elintéznem. A vicc az egészben, hogy most a meghosszabbításáért kell fizetnem, júniusban pedig a névváltozás miatt. Nagyon örültem neki, amikor ez tudatosult bennem. De sajnos nem lehet három hónapig érvényes jogosítvány nélkül.
Hétfőre vagy keddre még egy kis arckezelést is be szeretnék iktatni. Hogy egy kicsit magammal is törődjek. Főleg, hogy egyre közelebb van az esküvőnk napja. :o) Már türelmetlenül várjuk.

2012. február 2., csütörtök

Mínuszok

Ez már bizony igazi tél. Vagyis csak majdnem. Az igazi tél a hétvégére ér el minket, hiszen akkorra ígérnek nekünk sok-sok havat. Most még csak a mínusz fokoknak "örülhetünk".  Imádok meleg pulcsikba és a jó vastag sálba burkolózva nagyokat sétálni, forró csokit vagy teát szürcsölgetve egy jó filmet nézni. Ilyenkor jobban élvezhetők a wellness-hétvégék, a gyógyfürdők, szauna. Na, és persze a szolárium. Minden télen elhatározom, hogy rendszeresen fogok szoláriumba járni, de valahogy a kezdeti lelkesedés mindig alábbhagy. Idén viszont nem. Ugyanis egy cél lebeg a szemem előtt, mégpedig az, hogy június 9-ére szép barna legyek, hogy a hófehér menyasszonyi ruha sokkal szebben mutasson rajtam. :o)
Végre fodrászhoz is bejelentkeztem. Holnap délután megyek. Már nagyon ráfér a hajamra, hogy egy kicsit megnyirbálják. Aztán jöhet egy kis arckezelés is majd. Rám fér már egy kis "kényeztetés".

Még mindig nagyon furcsa, hogy 2012-őt írunk. Ráadásul már február van. Hihetetlen, hogy eltelt egy év. Annyi minden történt azóta. Segítettünk párom öccsének a lakáskeresésben, majd a felújításban. Bár, én inkább már csak a bútor összeszerelésben segédkeztem. Tapasztalatot gyűjtöttem az állásinterjúk során. És persze teljes gőzzel elkezdtük szervezni az esküvőt, amihez már csak 127-et kell aludnunk. Mind a ketten nagyon izgatottan várjuk.