Néhány hét szünet után ismét elkezdtük tervezgetni az esküvőnket. De még mindig csak a dátum kijelölésénél tartunk. A 2012. augusztusából már május vége - június eleje lett. Elkezdtük nézegetni a helyszíneket is. Az már biztos, hogy Budapesten vagy a környéken tartjuk. Mindenképpen egy szállodában szeretnénk, hiszen a családoknak úgy is biztosítani kell a szállást. Talán ez a legnehezebb, s az lista elején szerepel. Közvetlenül a dátum kiválasztása után.
Párom a gyűrűket venné meg már most. Úgyhogy azokat folyamatosan nézegetjük. Mind a ketten valami kis egyszerűt szeretnénk. De nem a hagyományos fényes karikát. Szeretnénk, ha lenne benne egy kis minta. Páromnak tetszik, ha a nőiben van egy kis kő. Hát, én ezt nem tudom eldönteni. Az egyik énemnek tetszik, hiszen egy kicsit modern és nőiesebbé is teszi a gyűrűt. Kicsit feldobja. De a másik énem úgy véli, hogy ez már nem "igazi" karikagyűrű. Úgyhogy ez ügyben én még kicsit őrlődöm. Mindkettőnknek tetszik a fehér- és sárga arany kombinációja. De hogy ilyen lesz-e vagy tiszta sárga arany, az majd úgy is akkor dől el, ha megtaláltuk az igazit.
Jelenleg esküvői frizurákat nézegetek. Már ebben is kialakult egy határozott elképzelésem. Egy egyszerű kis laza kontyot szeretnék néhány kis virágdísszel. A fátyolt még nem döntöttem el, hogy lesz-e. Nekem nem tetszik, amikor a fejem közepéről indul el. Az esküvő kiállításon, ruhapróbálás közben az egyik hölgy győzködött, hogy fátyol kell. Szó szerint ezt mondta: "Egy menyasszony fátyol nélkül olyan, mint ablak függöny nélkül!" De ha lesz is, csak egy nagyon rövid és az is csak a konty aljából fog kiindulni. Ruhával kapcsolatban is vannak már elképzeléseim. Az esküvő kiállításon felpróbáltak közül az egyikbe nagyon beleszerettem. Pont ilyet szerettem volna. Úgy érzem, hogy ez az a ruha, amit "rám szabtak". Lehet, hogy nem is keresgélek tovább.
Találtam néhány frizurát. Íme:
Esküvői frizurák
Esküvői és alkalmi frizurák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése